Profik a keresésben

Nem olyan régen rám mosolygott a szerencse csillaga a szerelemben is. Én sosem voltam az a típus, aki a párkapcsolatok terén sok szerencsével vagy akár eredménnyel rendelkezne. Leginkább csak baklövéseket követtem el ezen a téren és sajnos azt kell mondjam, hogy sérelmeken és sebeken kívül nem sok eredményt kaptam az elmúlt húsz évemben a szerelem és a párkapcsolatok terén. Most azonban úgy érzem, hogy révbe értem és jó helyen vagyok. Egy biztonságos és stabil kapcsolatot tudhatok a magaménak, és ennek nagyon örülök, még akkor is, hogy ha nem várt feladatok és bonyodalmak támadtak emiatt az életemben.

A párom ugyanis közös életet szeretne velem és én is vele, ez nem kérdés, azonban ő nem vidéken képzelte ezt el, hanem bizony a főváros területén. Sajnos azonban sem anyagilag sem pedig felkészültség terén nem tartottunk ott, hogy hirtelen meg tudjuk oldani a lakás kérdést a budapesti utcákon, ő viszont talált egy fantasztikus munkalehetőséget. Megoldást kerestünk, kutakodtunk ezer meg egy helyen, de leginkább egyre csak csalódottabbak lettünk. Ismerősök körében is érdeklődtünk, nincs-e valakinél egy kiadó szoba, amit egy átmeneti időszakra legalább birtokba tudnánk venni.

Ennek kapcsán pedig eszünkbe jutott, hogy ma már a kiadó szobák terén nem csak ismerősi körben lehet nézelődni, ugyanis ennek is egyre jobban kiépül a piaca. Fel is vettük egy javaslat kapcsán a kapcsolatot a kiadoszobabudapest.hu csapatával, akik a Global Best Property Zrt. színei alatt nyújtanak ezen a téren segítséget a hozzájuk fordulók számára. Nekünk is átütő segítséget adtak, hiszen rövid idő leforgása alatt meg tudtuk találni közösen azt a kiadó szobát a kínálatukból, ami hosszú távon is biztosan örömünkre fog szolgálni, rövid távon pedig tökéletes segítséget ad számunkra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni az új közös életünket a fővárosban.